fb

Munkatársaink

› Amiben hiszünk
› Küldetésünk
› Munkatársaink
› Szakmai partnereink

dr. Dietz-Blaskó Judit

kuratórium elnöke

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem pénzügyes közgazdászként. Később elvégeztem az ELTE jogi karát is. Dolgoztam a Magyar Nemzeti Bankban, a GE több magyarországi leányvállalatánál, és magyar ügyvédi irodáknál. A civil szektorral a Transparency International Magyarország Alapítványnál ismerkedtem meg, ahol 3 évet dolgoztam.

 

Horváthné Storczer Adrienn
ügyvezető igazgató, a kuratórium tagja


A lányaim születése mérföldkő volt az életemben, pályát váltottam és felnőtt fejjel nekivágtam az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának, ahol 2013-ban kitüntetéssel szereztem gyógypedagógus diplomát. 2015-ben elvégeztem a mesterképzést, szakdolgozatommal elnyertem a Walter Bachman-díjat. Ugyanebben az évben tréner képesítést szereztem. Büszke vagyok rá, hogy a Nyitott Iskolákért Alapítvány egyik "szellemi anyja" lehettem 2013-ban. 2018-ban megszereztem a pozitív fegyelmezés pedagógus képesítést (CPDCE). Hivatásomnak tekintem a pedagógusok munkájának támogatását, mert hiszem, hogy kulcsszerepet játszanak gyermekeink jövőjének formálásában.


Horváth B. Soma
a kuratórium tagja

Horváth B. Soma vagyok. Több, mint 20 éve dolgozom HR területen, ennek jelentős részét vezetőként és regionális vezetőként töltöttem a magyar médiában. Jelenleg szervezetfejlesztési tanácsadóként kis-közép- és családi vallálkozások munkáját segítem. Fontosnak tartom az üzleti szférában meglévő tudás becsatornázását a civil szektorba, ezért mind szakmai, mind menedzsment területen támogatom az Alapítvány munkáját.

 


Báncs Szendrődi Szilvia

projektmenedzser

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán végeztem három szakos gyógypedagógusként. A kezdetektől integráltan tanuló fogyatékos gyermekekkel foglalkoztam, segítettem őket, családjaikat és a pedagógusokat abban, hogy az együttnevelés minden szempontból eredményes legyen. Gyakorlatvezető tanárként folyamatosan kapcsolatban álltam a felnőttképzéssel is. Néhány éve trénerré képződtem, hogy minél hatékonyabban tudjam segíteni azokat a pedagógusokat, akik változni, változtatni szeretnének. Bízom abban és igyekszem tenni azért, hogy a gyermekeim már egy elfogadóbb, befogadóbb, nyitottabb társadalomban élhessenek.


KAPCSOLAT

Telefon: +36 (1) 786-9783
E-mail:
Cím: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 18.

Számlaszámunk: 16200010-10090301